A Skorpió szélsőségesen "életes" - és életellenes is egyben. Jelszava: behatolni, változni, változtatni. Amennyiben nem lesz belőle búvár, barlangász, nyomozó vagy analitikus ("Ásóbéka"), gyakran indul végeérhetetlen ezoterikus zarándokutakra (" A Grál keresése"). Ennek során csalódottan vándorol az egyik gurutól a másik megvilágosodást kínáló szektáig, s ha történetesen pszichoterápiában keresi önmagát, oda sem gyógyulni jár, hanem érezni a lelke mélyén kaparászó kutasz okozta kínokat. (Az utóbbihoz kapcsolódó sorskönyvi játszma az "Ugye, fájni fog, doktor úr?").

A Skorpió másik jelszava: kitartani a végsőkig. Jelképe az a második világháborús japán katona, aki húsz évvel a békekötés után is bozótharcot folytat egy eldugott banánsziget mélyén ("Dzsungelharcos"). E sorskönyvtípus legszebb irodalmi megfogalmazását a Brontë nővérek klasszikus regényében, az Üvöltő szelek ben nyerte; azóta is ez képezi minden sírig tartó, beteljesületlen szerelem ősképét.

Az intenzitás poklába vezető legrövidebb utat nyilvánvalóan a társadalmi, erkölcsi gátak és tabuk áthágása kínálja. Erről mondja Berne, hogy az ilyen sorskönyveket "mások eleven húsával és vérével írják". Szelídebb változatában (melynek rendszerint mindkét főszerepét Skorpiók játsszák) a látszólag naiv áldozat végzetes szerelembe esik és hozzámegy egy perverz pszichopatához. Az pedig, mihelyst elérkezettnek látja az időt, ővele (vagy közös gyermekükkel) meg is teszi mindazt, ami előre várható volt tőle ("Sade márki", "Kínzókamra", "Pszichothriller"). Ezután veszi kezdetét az "Inkább agyonütöm, mint beperelem" manőver, amely - a hatóságok ilyenkor tapasztalható különös vonakodása ellenére (s mindkét fél titkos megelégedésére) - mégiscsak a második lehetőségben ölt testet. Ez a "Börtönbe juttatlak, te gazember", melynek fordulói akár egy fél emberöltőt is felemészthetnek. S bár e zúttal az izzó gyűlölet köti össze a részt vevő feleket, a lényeg változatlan: a kapcsolat - előjelétől függetlenül - ugyanazon az érzelmi hőfokon él tovább.

A fenti sorskönyvtípusok a "Nagymama szemüvege" összefoglaló nevet viselik. (Mert ugye nem igazán érthető, hogy Piroska nagyija mért nem veszi fel a szemüvegét, amikor ajtót nyit, s mért akarja makacsul elhinni a szőrös pofájú farkasról, hogy az egy nyolcéves leányka - ha csak azért nem, mert eközben gondolatai már a Vadász fényes puskája körül kalandoznak.)

Amennyiben az Olvasó úgy véli, hogy akiben ennyi fondorlat és kegyetlenség lakik, arra mégiscsak ráillik az "ördögi" jelző, akkor arra kérem, vegye fontolóra: a Skorpió belső világában a fent leírt folyamatok még önmaga előtt is rejtetten zajlanak. Mire elérik a felszínt, olyanok, mint egy vulkánkitörés: senki - ő maga sem - állhat oda, hogy két tenyerével az ömlő lávát visszatartsa. (Éppen ezért gyógyító erejű minden fény, amely a psziché lelki mélységeibe vetül, s láthatóvá teszi a még csupán formálódó, alaktalan magmát. Mert a Skorpió, ha e fény elől nem zárja el a lelkét, s megérti a pusztító és teremtő erők lényegi azonosságát, páratlan energiáját az élet és a kreativitás szolgálatába állíthatja.)