2. - 8. ház az értékteremtés tengelye
(anyagi – lelki).
A racionális értékrend, értékteremtés (2.)
és a lelki értékrend és értékteremtés (8.) polaritása.

Érték, értékrendszer. A szemben lévő pólus (8. ház: lelki értékek) felismerése, integrálása feltétele a valódi szükségleteink felismerésének.

Miután a 2. házas kötődéseinket, kapcsolatainkat létrehoztuk, megteremtettük a helyünket az anyagi világban, akkor a 8. házban feloldódhatnak e kötődések.

Megszabadulás mindazon dolgoktól és személyektől, amik, akik fejlődésünk akadályai.

A ház jelentéstartalma a Skorpió jeggyel analóg jellege miatt lelki, érzelmi meghatározottságú. A házzal együtt emlegetett halál fogalom messze túlmutat a fizikai halál jelenségén. A hagyományosan a 8. házhoz rendelt értelmezések (fizikai halál, másoktól kapott pénz) durva leegyszerűsítések a ház és a jegy komplexitására nézve.

A 8. ház harctér; olyan életterülete az egyénnek, ahol az önmegismerés és az önátalakítás válságos folyamata zajlik. Minden tudatállapot, amely a személyiség halálát feltételezi (szexus, eksztázis, transzállapotok, alvás, beavatás, a drogok tudatmódosító hatása, válság), mind a 8. ház fogalmi körébe sorolhatók, mivel itt az az energia jelenik meg, amely képes az Ént a fizikumáról leválasztani.

A fizikai halál csupán utolsó abban a „halál-sorozatban”, mely a születéssel kezdődik. A 8. ház tehát a válságok háza, hiszen a külvilághoz való érzelmi viszonyulásai arra kényszerítik az Ént, hogy saját érzelmi természetében (lelki szféráiban) olyan területeket különítsen el, melyeket megismerhet, megvizsgálhat és megtisztíthat. Tehát jelzi viszonyunkat a válságainkhoz, információval szolgálhat a határhelyzeteinket kezelő eszközeinkről.

Természetesen jelzéseket adhat a fizikai halál jellegéről, illetve mögöttes gyökeréről is, mégis a ház vizsgálata során az egyén ún. transzformációs esélyeire kell helyezni a hangsúlyt. A legtöbb halál nem fizikai halál – minden halált óhatatlanul az újjászületés követi mivel csak a forma, és nem a lényeg az ami meghal.

A mélyreható változás és transzformáció háza. Olyan élmények helye, melyek az életnek új irányt szabhatnak. Az élet egyik szakaszának a vége és egy másiknak a kezdete van itt jelezve. Egyfajta újjászületésről van szó, ami – mint a születés maga – fájdalmas folyamat lehet.

A messzire ható következményekkel bíró metamorfózisra sor kerülhet egy külső esemény által, de belső elhatározás által is. Érzékelhetően nehéz és bonyolult lelki tartalmakat rejtő életterületről van szó, ezért az értelmezés során óvatosan kell eljárni.

A mindennapok embere ritkán van tudatában a tudattalanja problémáinak, melyek tettei hátterében állnak. Ő csak azt tudja, hogy adott esetben elszigetelődött vagy érzelmileg sebezhető – ha egyáltalán tudja.

Hangsúlyos 8. házzal (Nap, Hold, Ascendens ura, stellium) érzéseink mélyek és intenzívek, és érthetően nem kedvünkre való, hogy másokkal megosszuk őket (vagy önmagunk szembesüljünk vele). Sok időt kell adnunk önmagunk számára, hogy feldolgozzuk mindazokat az érzelmi, lelki konfliktusokat ami a ház analógiáival jár.             „A 8. ház mély érzelmi megnyugvás utáni vágyakozást képvisel, amely enyhíti az oly hosszasan gyakorolt bevésődött érzelmeink és ösztöneink feszítését. Ez a béke és megelégedettség természetesen összefügg a lélek örökös biztonság- és békevágyával (megváltás!), amely csak a vágyainktól és megrögzött akaratunktól való megszabadulás által érhető el. Ám viszonylag kevés 8. házhangsúlyú ember ismeri föl mélyebb vágyainak valódi természetét. Érzelmeiket gyakran (pénzzel, szexszel, világi hatalommal, 'okkult ismeretekkel' stb.) igyekeznek kielégíteni ahelyett, hogy megpróbálnának kiszabadulni érzelmeik erős szorításából; ezáltal megtapasztalnák azt az érzelmi harmóniát, amely a spirituális úton mintegy önátalakításuk iránti elkötelezettségüknek természetes velejárója.” (Stephen Arroyo)

A 8. ház lélektani vonatkozásai  

„Bizony, bizony mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (János 3.3)

A delphoi jósda az a hely, ahol a földöntúli és a földalatti találkozik. A világtengely, a központ, a köldök (omphalosz), ahol találkozik a fenn és a lenn, a fény és a sötétség. Szent hely. Önkívület, vezeklés, kétségbeesés és a magasabbrendű tudás érintkezési pontja. A köldök a születés emléke, de egyben figyelmeztetés a halálra (halandóságra) is. Az isteni kegyelem és az eredendő bűn jelképe. Bizonyos szempontból a köldöktájék éppúgy az alvilág és felvilág határa, mint mondjuk a világ köldökén elhelyezkedő delphoi jósda. Ez az anyagcsere helye, ahol a tudattalan erői integrálódnak. Itt halad át a Kundalini kígyó, amikor elindul belső alkímiai útjára. A mélyben összetekeredett kígyó a sötétség, a mélység, az ősi ösztönök, a káosz jelképe. Az ember retteg ugyan tőle, de el nem kerülheti. A Skorpió archetípus önmagában állandóan ezzel a Kígyóval szembesül.

A Skorpió keresi azokat a kizökkentő pillanatokat (szenvedély, gyönyör, félelem, a halál érintése, a káosz élménye), ahol újra és újra megéli a Központ élményét.

Jung szerint a Kígyó archetípusa négy archetípus (a Krisztus, az Ördög, az Eredendő ember, a Természetbe Alászálló Ember) kereszteződésében, középpontjában áll. A Kígyó olyan mértékű ellentmondást képvisel a hétköznapi ember számára, amelyet az képtelen elviselni, és a tudattalanjába száműzi. Rátalálván a középpontra, az ember maga válik a világ tengelyévé. Ebben a pillanatban rálátva a lét teljességére, önnön lényének gyökerére, az nyomasztó súlyként nehezedik rá. Megérezve életének paradox voltát, melynek egyetlen megoldása csak a halál lehet, a végletes megoldások felé fordul.

Rendhagyó módon ezúttal egy a vizes házakról – azaz a 4., 8., 12. – (talán soha el nem?) készülő hosszabb dolgozat, 8. házról (Skorpió pillanatról) szóló egyik fejezetének tartalmát mutatom be. Az anyag vázlatszerű, a felhasznált irodalom nem minden esetben van korrekt módon jelölve. Ezért itt közlöm a legfontosabbat, a meghatározót. Földényi F. László "A medúza pillantása" című nagyesszéjéről van szó, melyet jó szívvel ajánlok elolvasásra.

„A halál nem a vég, hanem a véget érni nem tudó befejeződés.” (Emanuel Levinas)

A dolgozatban kísérlet történt a halál fogalmához szorosan kapcsolódó analógiák ismertetésére, így teremtve meg az esélyt a Skorpió jegy, illetve a 8. ház jelentéstartalmának a kitágítására. Az archaikus hagyomány, a mítoszok, az ezoterikus tanítások, a mélylélektan tanulmányozása eredményeképpen megállapítható volt, hogy a halál: – újjászületés, – transzformáció, – a beavatódás fontos állomása (nigredo), – határhelyzet, – módosult tudatállapot, – a „mélypont ünnepélye”, – a tudattalan szféráival való szembesülés, illetve azok integrációja, – megújulásra ösztönző válságállapot.

A válság kínai írásjelére – mely egyszerre foglalja magába a VESZÉLY és az ESÉLY (lehetőség) fogalmát – mások is hivatkoztak már. E két szó jelzi, hogy e jegy kiemelt jelentőségű fordulópontot képvisel az állatöv fejlődési körén belül. Határhelyzet, ahol a régi meghal, hogy helyet adjon az újnak, s ahol a biológiai létből a szellemi létbe való átmenet megtörténhet. Szellemi-lelki válsághelyzet, ahol a szélsőségek felerősödnek, s ahol a döntés egy életre szól és az út kizárólag a sötéten át vezethet.

A Nap útján az egyénnek is végig kell mennie, így a 8. ház (Skorpió jegy) sötétet megszilárdító transzformációs állomását sem hagyhatja ki. A Skorpió archetípus örök kihívása a sötéttel, a nigredoval, az árnyékkal való szembesülés. Erre a kiélezett krízis helyzetre – az uralkodó bolygóiból (Mars, Plútó) is adódóan – csak végletes módon reagálhat: két lehetőség adott számára:

(a Sas)
Felvállalja az integráció folyamatának minden nehézségét, elindul az individuáció útján, megteremtve az esélyét a szellemi újjászületésének.

(a Kígyó)
Nem hajlandó szembesülni karakterének „fekete” sajátosságaival, ezért – azokat elfojtva – transzformációs (pusztító és teremtő) energiáját az anyag szintjén éli ki. Nem ismerve középutat, életének minden mozzanata élet s halál kérdésévé válik számára. Elfojtásai kivetítődnek környezetére: rendszerint nehézséggel, támadással, veszéllyel szembesül, ezért bizalmatlanná, zárkózottá, bosszúállóvá válik.

A Halál – illetve annak az archetípusát hordozó Skorpió jegy – egy magasabbrendű létezésbe való átlépés analógiája, ezért az élet meghatározó eseményeihez kötődő határátlépési kísérlet a Skorpió attitűd sajátja. Minden határsértés a Középpont, a Skorpiót oly nagyon izgató Nagy Titok irányába mutat. De mi is ez a Középpont, ami a Skorpió pillanatban felvillanni látszik?

Ismert Agrippának a körben elhelyezett emberi alakja, mely a Mikrokozmosz és a Makrokozmosz egységét hivatott ábrázolni. A kör középpontja (a Nap) egybeesik az alak köldökével. Középpont és köldök. Kiindulópont és végcél. Az Egység, a reintegráció, a halhatatlanság esélye, a halandóság bélyege. A föld köldökét a mítosz szerint Zeusz két sasmadara találta meg Delphoiban. Ez az a hely, ahová nem ér el sem a Nap, sem a Hold fénye. Itt volt Püthón , a sárkánykígyó (– Kígyó, – Skorpió) barlangja, mely magába nyelt Teret és Időt.

Apollón megöli a kígyót, melynek a rothadó teteméből felszálló gőzt belehelve Püthia, a jósnő ihletet és választ kap. A vizes jegyek képviselői, a Rák, a Skorpió, a Halak – így a velük analóg házak is – szoros kapcsolatban vannak a tudattalannal. Lelki beállítottságú, érzelmileg determinált archetípusok. A Skorpiónak a kollektív tudattalan talán „legkonfliktusosabb részei jutottak”. Itt a legkiélezettebbek a polaritások, az ellentétek, a fehér és a fekete, a jó és a rossz, az elpusztító örvény és az önmagára találó újjászületés.

A föld köldöke a kozmikus közösülés, az Ég és a Föld, a Fény és a Sötétség egyesülése is egyben. A Skorpió archetípus fontos eleme tehát a szexualitás, de soha nem az élvezet céljából. Számára ez is élet-halál harc, az Én megszűnése, új minőség megteremtése, a határátlépés kísérlete.

A Skorpió az egyesülésben annak az energiának (kígyóerő: Kundalini, az alkímiai Urobos, az azték Tollas Kígyó) az áramlását kívánja feléleszteni, mely személyiségét egy pillanatra önmagán kívülre helyezi. Ez az egyéni tudatosság halála („kis halál”) a kölcsönös tudatosság megszületése jegyében. A Skorpió alkimista módon egyszerre és végletesen törekszik a szexuális aktus során az anyag (a Test) és a lélek transzformációjára. A Skorpió tudja, hogy a szexualitásnak semmi köze az erkölcshöz, számára az misztérium, rituálé, beavatódás.

Egyetlen archetípust sem érdekel a határ másik oldala annyira, mint a Skorpió típust. Talán azért, mert erősebb szálak kötik az „odaáthoz”, mint másokat. A hétköznapi világ határán időnként mindenki átlát egy pillanatra, de aztán el is kapja a tekintetét. Ez a határhelyzet az, ami a Skorpiót leginkább érdekli, pedig a határátlépés pillanata mindennél riasztóbb.

A határátlépés a határtalan mérhetetlen terhével és felelősségével „ajándékozza meg” a Skorpió archetípusát. A határátlépés pillanatában a Skorpió már képtelen eldönteni, hogy ő lép-e még, vagy már a mélybehúzó örvény húzza. Az élmény felforgató, tragikus, és végtelenül szubjektív.

A transzformáció során az egyén látszólag elvész a közösség számára. Így válik a Skorpió archetípus öntörvényű individualistává. Számára az élet minden mozzanata személyét érintő válsághelyzet, zuhanás a sötétbe, vagy éppen esély a megújulásra. A Skorpió számára a halál (– transzformáció, – határhelyzet, – válság) jelen van mindenben, illetve maga az élet folytonos halál jelleget ölt.

A mindennapok szintjén a Skorpió pillanat a válsággal azonosítható. A krízis természetes velejárója az emberi életnek, és többféle formában jelentkezhet: szociális, életkori, lelki, szellemi, testi, érzelmi válság, hogy csak néhányat említsek. A válság mindig egyértelmű választásra, döntésre kényszerítő állapot. Kiváló alkalmak lehetnének ezen hétköznapi kis nigredo-állapotok egy újabb transzformációs lépés megtételére az individuáció útján, ám az átlag Skorpió karakter sokkal inkább saját szubjektív ösztönvilágával van elfoglalva, mintsem ezt észrevegye.

A 8. ház (Skorpió pillanat) képviseli az Énben az alvilágot, a sötét oldalt, a megtisztító átalakulást, a mélypontot, a pusztítót, a halált, a belső alkimistát, a szexust. Ez az a terület, melyről leginkább nem akar tudomást venni az ember, bár az állandóan figyelmezteti őt a létezésére.

„A határokat átlépve, a megrendülésnek e pillanataiban, kiderült, hogy ő maga éppoly utolérhetetlen és határtalan, mint bármelyik feltételezett isten; hogy ez az állítólagos isten, örökös száműzöttként, csakis benne tud életre kelni; hogy mint mindenre, őrá is az a sors vár, hogy a létezés által múlja felül önmagát, anélkül, hogy ez bármiféle beteljesüléshez vezetne; és hogy alapvetően a viszály, a paradoxitás élteti, az, amit Hérakleitosz háborúnak nevez, Jakob Böhme pedig mindenütt jelenlévő pokolnak. Igaz, hogy a határt átlépve a halál szenvedélye kezdi kitölteni a lényét; de ő mégsem a halálra mond igent, hanem arra a megfoghatatlanra és határtalansága miatt elviselhetetlenre, ami egyformán felülmúlja az életet és a halált…” (Földényi F. László: A medúza pillantása)

Forrás: http://www.stelliumpress.hu/sap4/sap4a_arc08.html#d