Cikkeim : Diákriporter kerestetik! című pályázat belső szemmel |
Diákriporter kerestetik! című pályázat belső szemmel
Nem mindegy, hogy melyik oldalon állunk. Egy pályázat során mást élnek át a szervezők, mást a résztvevők, és mást azok, akik csak segítőként válnak részesévé az eseményeknek. A „Diákriporter kerestetik!" c. pályázat aktív résztvevőjeként - és most már nyerteseként - számot adhattunk kreativitásunkról, rátermettségünkről, ezenfelül pedig sok-sok új élménnyel gazdagodtunk, és egy fiatal, kreatív csapat tagjaivá váltunk.
A 2007/2008-as tanévben többféle versenyen és pályázaton vettem részt. Ezek egyike volt az OTP Fáy András Alapítvány által meghirdetett „Diákriporter kerestetik!" c. pályázat, amelyre az üzleti gazdaságtan tanárom hívta fel a figyelmemet - s mint utólag kiderült: jól tette.
Már a kiírásban is elég tág témákat határoztak meg: karrier, gazdaság, takarékosság. Ezekben a témákban kellett megírni az 1-2 oldalas cikket, illetve elkészíteni a 2500 karakteres interjút egy „környezetemben élő vállalkozóval, cégvezetővel".
Nem egy témára koncentráltam, inkább próbáltam az összefüggéseket megtalálni a témák között. Közgazdasági oktatásban részesülő diákként már a felhívás elolvasásakor tudtam, hogy testhezálló feladatot kaptam. Többszöri átolvasás, átírás, javítás, helyesbítés és egy kis esztétikai formázás után elkészült a „nagy mű". A cikket az interjú követte, amelyet a Credit-Master Kft. ügyvezetőjével, osztálytársam édesapjával készítettem. A nagycsaládos, kertészkedő vállalkozóval folytatott beszélgetés tanulságos volt számomra, és sok új dolgot tudtam meg tőle a vállalkozásokról, a vállalkozók életéről. Végül, de nem utolsó sorban a pályázati anyaghoz egy motivációs levelet, illetve egy ajánlást is mellékelni kellett. Beküldtem a pályázatom és vártam...
Egy hónappal később megkaptam a várva várt levelet: „Gratulálunk, nyertél!". A nyeremény átadásának és a szerződés megkötésének időpontját még függőbe helyezték a szerződés elkészültéig. Azután 2008. szeptember 19-én eljött a nagy nap: ezen a szombati napon került sor az OTP Bank Pénztörténeti Gyűjteményében az oklevelek, a díjak átadására, a szerződés aláírására, illetve a fotók elkészítésére. Az ünnepség nagyon nyugodt, családias körülmények között zajlott, jobban megismertük egymást, valamint szóba kerültek a ránk váró feladatok is, és ekkor ért minket az első meglepetés: a havi 10 ezer forintos ösztöndíjat 15 ezer forintra emelték.
Onnan az OTP Bank Nádor utcai székházába mentünk, hogy megnyissuk az ösztöndíjhoz szükséges Junior számlánkat. A második meglepetés az volt, amikor soron kívül bevezettek minket egy kis helyiségbe a bank közepén, ahol aláírtuk a számlánkhoz szükséges papírokat. Különösen nagy örömmel töltött el bennünket, hogy kiemelt ügyfélként kezeltek, és hogy a fiókvezető személyesen "rohangált" a szerződéseinkkel, úgy időzítve, hogy minél hamarabb végezzünk. De még így is maradt egy kis idő arra, hogy egy rövid beszélgetés keretében jobban megismerjük egymást: megosztottuk egymással továbbtanulási terveinket, előkerültek a család, hobbi témák is, valamint maga a pályázat, és annak körülményei: az ország egész területéről 125 pályamű került beadásra, s ebből 5-öt választottak ki. A pályázatok többsége a Dél-Alföldről, illetve a Tiszántúlról érkezett, ennek ellenére egy soproni pályázat is bekerült a nyertesek közé.
A tartalmas beszélgetés után a többség Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontját nézte meg, ahol régi pénzeket, pénztörténeti tablókat tekinthettek meg, szemügyre vehették az elmúlt évek árfolyamváltozásait, illetve az infláció mértékének alakulását. A múzeumlátogatás után visszamentünk a Nádor utcai székházba, ahol vendégül láttak minket egy ebéddel: kitűnő kiszolgálás, finom ételek, idilli hangulat - ezekkel a szavakkal lehet tömören jellemezni.
Nem volt elég, hogy megnyertük a pályázatot, több ösztöndíjat kapunk, mint amiről eredetileg szó volt, de még egy olyan felejthetetlen nappal is megajándékoztak a szervezők, amiről álmodni sem mertünk volna. Mi voltunk a nap fénypontja, rólunk szólt a díjátadó, kiemelt ügyfélként kezelt az ország vezető pénzintézete, és ami a legfontosabb: lehetőséget kaptunk arra, hogy elmondjuk a véleményünket ország-világnak, tájékoztassuk a kortársainkat, de később egy állásinterjún bemutathatjuk publikációinkat.
Az OTP Fáy András Alapítvány tényleg "esélyt ad a jövő generációjának".
|